2011. február 21., hétfő

Évközi 7. vasárnap. Február 13.


A mai misét ismételten László atya tartotta. Ma tovább folytattuk Máté evangéliumából a hegyi beszéd utáni részt. „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” Mondja benne Jézus tanítványainak és ebben a részletben teljessé is teszi a prófétákat és a törvényt. Ott van például az a törvény, hogy ne ölj, Jézus szerint már az „égbekiáltó bűn”, ha valaki a másik iránt haragot tart. Tehát bármennyire is fontos dolga van az embernek, előtérbe kell helyeznie a másikkal való békülést. Aztán ott van a házasságtörés…Ez a rész már csak azért is volt fontos, mert házasság hete van. Az Ószövetség azt mondta, „ne törj házasságot” Jézus szerint az aki bűnös gondolattal ránéz egy másik asszonyra, az szívében már házasságtörést követett el. László atya ennek magyarázására Móricz Zsigmond egy regényét vette alapul…Móricz ugyanis a szüleit egész életükben szerelemben látta. Ezt úgy magyarázta, hogy a szülei a saját igazukról a szerelmük és a békesség kedvéért hajlandóak voltak lemondani. Ez számára úgy tetszett, hogy szülei a közös érdeküket a saját érdekük elé helyezték és ez az író számára a minta házasságot jelentette.

Sarnyai Bence

Nincsenek megjegyzések: