2011. február 21., hétfő

Évközi 7. vasárnap. Február 13.


A mai misét ismételten László atya tartotta. Ma tovább folytattuk Máté evangéliumából a hegyi beszéd utáni részt. „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” Mondja benne Jézus tanítványainak és ebben a részletben teljessé is teszi a prófétákat és a törvényt. Ott van például az a törvény, hogy ne ölj, Jézus szerint már az „égbekiáltó bűn”, ha valaki a másik iránt haragot tart. Tehát bármennyire is fontos dolga van az embernek, előtérbe kell helyeznie a másikkal való békülést. Aztán ott van a házasságtörés…Ez a rész már csak azért is volt fontos, mert házasság hete van. Az Ószövetség azt mondta, „ne törj házasságot” Jézus szerint az aki bűnös gondolattal ránéz egy másik asszonyra, az szívében már házasságtörést követett el. László atya ennek magyarázására Móricz Zsigmond egy regényét vette alapul…Móricz ugyanis a szüleit egész életükben szerelemben látta. Ezt úgy magyarázta, hogy a szülei a saját igazukról a szerelmük és a békesség kedvéért hajlandóak voltak lemondani. Ez számára úgy tetszett, hogy szülei a közös érdeküket a saját érdekük elé helyezték és ez az író számára a minta házasságot jelentette.

Sarnyai Bence

Ifjúházasok farsangja

Szombat esti láz!
Feltöltés alatt.

2011. február 17., csütörtök

SÁMSO N és DELILA - HÁZASSÁG HETE SZEGED

Izgalmas kísérletben vett részt az a közel ötven érdeklődő, akik bátor nézői és szereplői voltak a Milleniumi Klubban kedd este megtartott rendezvénynek.
A Szászi házaspár vezetésével -akik családterapeuták mind ketten- a bibliai hírhedt szerelmi történet SÁMSON és DELILA estének megelevenítésén keresztül mutattak rá a pár és családdinamika összefüggéseire.
A közönséghez intézett első kérdés arról szólt, hogy mi érdekli SÁmson és Delila történetéből a műhelyre érkezőket. A következő válaszok születtek: asszimetria, elfogadás-elutasítás, bizalom, elvesztés, taktikázás, mit lehet egy nem harmónikus kapcsolatból tanulni, Isten vezetése, miért adja ki valaki a párját, elhidegülés, kihasználás, szerelem-birtoklás, határok. Anikó szerint ezek azok a témák amivel leggyakrabban érkeznek a párok terápiára.
A történet meghallgatása, és képzőművészeti alkotások megtekintésével hangolódott rá a közönség igazán a műre. Azután a saját soraiból önként és néha a vezetők meghívására, majd egymást invitálva alkottak élő szobrokat, amelyek nagyon izgalmasan képezték le, milyen is lehetett a viszony a kapcsolatukban.
Az első színben Delila került középpontba. Mintha minden köré rendeződött volna! Az szobrokban nem csak a szereplők, hanem a környezet és a belső erők (Filiszteosok, a lesben állók, Sámson barátai, vagy ereje és titka) is megelevenedtek egy-egy képviselő által.
Izgalmas dinamikát átrendeződést láthattunk az első szín második képében, mikor is Delila harmadszor próbálja meg Sámson titkát megtudni.
Balázs a bizalomra, Anikó a nő ellentmondásos vágyára hívta föl figyelmet, hogy a férfi partner egyen másoknál hatalmasabb értékesebb és egyben legyen pont olyan mint ők. i
Nézőként is izgalmas volt látni, hogyan jelennek meg a színpadon az egyes képviselőkben újabb és újabb érzések, ahogy egy-egy új szereplő megjelent a "térben", vagy ahogy közelebb vagy távolabb került. A színészek beszámolói révén egészen érzékelhetővé vált milyen módon van hatással a dinamika érzésekre.
A második színben -mint a családterápiákban- vissza mentünk a gyökerekhez az eredeti családhoz. Sámson idős, sokáig gyermektelen szüleit, az Isteni ajándékot bejelentő angyalt, a vénségben megfogant és megszületett fiút, és annak erejét és titkát láthattuk. Megrendítő volt a hasonlóság -ami pár perces hangtalan helykeresgélés után alakult ki- a képeken látott hajlevágás jelenetekkel.
A történet a harmadik színben a kamaszkorból a felnőttségbe lépő Sámson házasságának szobrával folytatódott. (Delila ugyanis nem a felesége volt, csak egy későbbi fontos nő az életében). Az első feleség is filiszteus lány volt.
A kialakult kép kísértetiesen hasonlított a legelsőhöz, csak itt az ara nagyon egyedül érzi magát. Sámson testével felé fordult, de szemével barátait és saját népe lányait kutatja. Talán nem csoda, hogy ebben a helyzetben a fiatal feleség nem is tudta bizalmát Sámsonba vetni, és félve a rokonság és ismerősök haragjától elárulta annak titkát.
Egy izgalmas fordulattal a vezetők kicserélték az arát Delilával, aki elképedve érzékelte, hogy ez a helyzet mennyire az amiben ő az első képben állt. Különbségként csak azt tudta mondani, hogy ő kapcsolatba van Sámsonnal, aki tényleg felé is fordult. Ekkor vissza állítottál az első(halott) feleséget Delila mögé, aki ettől teljesen elernyedt. "Mintha hínár húzna le a mélybe. A volt feleség erőre kapott és dühös volt Delilára, hogy elfoglalja a helyét.
Az idő repült és itt a dinamika megjelenítése befejeződött, kérdések és válaszok zárták az estet.
Olvasni Való: riport Anikóval és Balázzsal a családidinamikáról ==>SZEGEDMA:HU

2011. február 15., kedd

Házasság Hetes Szeged 2011

Szerettel ajánjuk figyelmetekebe Mihalec Gábor előadásán készült képsorozatot, amely segítségével az előadás vázát is megismerhetitek.


Meghívást kapott Csányi Sándor fotóalbumához: Házasság hete_2011_Mihalec Gábor

Házasság hete_2011_Mihalec Gábor 2011.02.14.
tulajdonos: Csányi Sándor
Album megtekintése
Diavetítés indítása


https://picasaweb.google.com/lh/sredir?uname=csanyis12&target=ALBUM&id=5573631686893550481&authkey=Gv1sRgCK7fo4fUtL_rnwE&feat=email
Ha szeretné megosztani fotóit másokkal, vagy ha szeretne jelentést kapni arról, hogy barátai megosztották fotóikat, hozzon létre egy saját, ingyenes Picasa Webalbumok-fiókot.

2011. február 10., csütörtök

Február 7. évközi 5. vasárnap

A mai misét ismételten László atya tartotta. Az evangéliumi része Mátétól való. Az ő evangéliumából olvasták fel az 5,13-5,16 való részt. „Ti vagytok a föld sója…” mondja benne Jézus apostolainak. Akkoriban, ugyanis amikor a só ízét vesztette, az emberek kidobták az útra és letaposták, így az utat mart a földben. László atya ezt úgy magyarázta, hogy az embernek először el kell vesztenie a legfontosabb értékeit, hogy aztán az emberek letapossák, és így utat mutatnak az embereknek, mint a só, mikor kimarja a földben az embereknek az utat. „Ti vagytok a világ világossága…” mondja ugyancsak Jézus ebben a részben. László atya ezt pedig úgy értelmezte, hogy a szent életű jó emberek utat tudnak mutatni a sötétben kóválygóknak, de ha ezt nem cselekszik, hanem csak maguknak tartják, ők se különbek a többinél. Ezt egy másik, szintén ugyanebben részben szereplő mondattal: „S ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson.” Ugyanígy az Isten, az emberrel…Ha igaz, istenfélő embereket teremt, akkor azokat nem azért teremti, hogy a hitüket magukba szállva tartsák, hanem azért, hogy a többi embert is isteni igazságra, és istenfélésre tanítsák.

2011. február 7., hétfő

HÁZASSÁG HETE SZEGEDEN 2011. február 12. - 20

Mottó: „Veled vagyok egész”

A házasság szeretetközösség, sokkal inkább, mintsem intézmény. A házasság érték. Valljuk, hogy a szeretetben és hűségben megélt házasság – minden ellenkező híreszteléssel szemben – hordozza a legtöbb boldogságot, amit férfi és nő együtt megélhet.

Ezen alapgondolatok jegyében kerül sor Szegeden 2011-ben harmadik alkalommal a Házasság Hetére, melyet gazdag, színes, tartalmas rendezvénysorozattal ünneplünk.

Az eseménysorozat időpontja nemzetközileg, így hazánkban is a Házasság Világnapja (február második vasárnapja) köré szerveződik, így Szegeden is február harmadik hetében kerül sor számos értékfelmutató rendezvényre.

Szeretettel várjuk azokat, akik előtte állnak, akik még kétkednek vagy bizonytalanok,
és azokat, akik már döntöttek a házasság mellett, valamint azokat is, akik már különváltan élnek!

RÉSZLETES PROGRAM ====> ITT!!!

2011. február 4., péntek

Január 30. évközi 3. vaárnap

A mai misét ismét László atya tartotta. Ma a szertartás evangéliumi része Szent Máté evangélistától való. A témája, a nyolc boldogság, amelyeket Jézus a hegyi beszédében említett. ( Néhány idézet azok kedvéért, akik régen olvasták, vagy elfelejtkeztek róla.):
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa....Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmazna...Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak...” Ezek után a fejtegetés azzal kezdődött, hogy László atya szerint ezek a személyek gyakorlatilag eggyé válnak az Istennel. És ugyebár ezek halandó szemmel nézve nem túl magasztos dolgok, de az Istennek pont ezek tetszenek….Továbbá itt a földön kell megalázkodnunk, hogy a Mennyben magasztosak legyünk….És az Istennek pont azok a személyek a kedvesek, akik itt a földön megalázva élnek.
Sarnyai Benedek